Articles

Pózolási táblázatok fotósoknak

A The Portrait, 2nd Edition by Glen Rand and Tim Meyer

A pózoláshoz az alany fizikai helyzetének megváltoztatására kell irányítani, hogy növelje a vizuális érdeklődést, hízelegjen, érzelmeket sugalljon, vagy szándékot közvetítsen a néző felé. Ez a téma forgatásával, a fej megdöntésével, a téma testének pozicionálásával, valamint a ruházat és a kiegészítők alkalmazásával történik.

A pózolás megközelítésének első kérdése, hogy a téma testének mekkora része alkotja a portrét. Nincs különösebb előnye egyik vagy másik megközelítésnek, mivel mindegyik más megjelenést eredményez. Elsősorban egészalakos, háromnegyedes, mellképes és közeli portrékról beszélünk. A leggyakoribb póz a mellkép, amely a teljes fejet vágás nélkül és a törzs felső részét foglalja magába. A teljes alakos póz nem feltétlenül kell, hogy álló portré legyen, de a teljes testet megmutatja. A legritkábban használt póz a háromnegyedes nézet, amely a fejet és a teljes törzset tartalmazza, de ritkán mutatja a testet combközép alatt. Az utolsó a közeli vagy teljes arckép, amely szorosan az arcra vág, és nem mutatja a vállakat.

Függetlenül attól, hogy a portréban az alany mekkora része lesz látható, a pózolás a lábaknál kezdődik. Függetlenül attól, hogy az alany ül vagy áll, vagy a portré egész alakos vagy közelkép, a lábak elhelyezése megteremti a portré alapját, és meghatározza az alany testtartását. A görögök adták nekünk a contrapposto fogalmát (ironikus módon egy görög fogalmat ábrázoló olasz kifejezés), amely az alany súlyának az egyik lábra – gyakran a fotóstól legtávolabbi lábra – való helyezésére és az elülső láb lazítására utal. Ez a kis súlyeltolódás mozgást hoz létre a gerinc vonalában, megváltoztatja a csípő és a vállak tengelyét, és az alany könnyedségének érzetét sugallja.

A lábak más pozíciói különböző más testfogalmakat közvetítenek. A kettős lúdtalpállásnál a vállak, a csípő és a gerinc statikus elhelyezésére hajlamos. Amikor “vigyázzban” módban használják, katonai vagy történelmi szobrokat idéz. Ez a lábszerkezet korlátozza a csípő mozgását és növeli az izomfeszültséget az egyensúly fenntartása érdekében. Az izom- és csontrendszeri feszültség felfelé halad a testben a nyak és az arc felé. Míg a merev szimmetrikus lábtartás az egész portréban feszültséget kelt, amikor a lábak lazábbak, rossz testtartást eredményezhetnek.

A nőknél gyakori, hogy kontrapposztó módon állnak, miközben eltúlozzák a gerinc görbületét, hogy C vagy S görbületet hozzanak létre. A túlzás mértékét a portré műfaja határozza meg. Míg a férfiak is kihasználják a contrapposto testtartás előnyeit, a csípő szögletes és ezért férfiasabb hatást kelt. Ha a súly az elülső lábra kerül, akár ülés közben is, a test súlya a kamera felé mozdul, és agresszívabb kijelentést hoz létre.

Ez a táblázat kilenc pózt mutat be, amelyek a női egésztestes pózolásban gyakoriak.

Amint a lábak kezdik a pózt, a lábak a pózolási energiát a csípőre adják át. A csípő viszont beállítja a törzs szögét, meghatározva a gerinc szögét és a fej dőlési lehetőségét. A törzs rugalmasságától függően a középtest pózolása határozza meg, hogy a vállak és a nyak mennyire tűnnek lazának vagy feszültnek.

A teljes arcú és közeli portrék kivételével a vállak vagy azok pózolása részt vesz a képen. Leggyakrabban az egyik vállat a kamera felé fordítják. Ez a pozíció lehetővé teszi a fej teljes körű elfordulását. A fej mozgástartományának megkönnyítése érdekében a függőleges forgás és a görbülés esetén a kamerához legközelebbi vállat gyakran leengedik. Ez általában elterjedt póz, mert elősegíti a nyugodt tekintetet. A vízszintes vállakkal vagy a kamerához legközelebbi váll felemelésével történő pózolás “attitűdöt” teremt.”

Amikor a karok és a kezek is bevonódnak, a portré kompozíciója és pózolása bonyolultabbá válik. A karok rugalmassága és mérete miatt a pózban elfoglalt helyük meghatározhatja a portré sikerét. A pózolás során olyan pózok köré tervezett karelhelyezéseket lehet alkalmazni, amelyek az alany számára kényelmesnek tűnnek, de mégis megőrzik a stílusérzéket. A legtöbb portré esetében célszerű elkerülni a könyöknél vagy a csuklónál a derékszögeket, valamint a függőleges vagy vízszintes vonalak kialakítását a kar bármelyik részével.

A kezeket szinte mindig oldalról nézzük; ez karcsúsítja az alanyt, és lehetővé teszi a kecses íveket a női kéznél és a szögletes formákat a férfikéznél. Kivételt képez ez alól, ha a kezek a képen belül kritikusak. A csoportos portrék esetében a kéz és a karok a kifejezés eszközeként kapnak jelentőséget. A póz határozza meg, hogy van-e kapcsolat az alanyok között, és milyen érzelmeket közvetít a gesztus. A kéz és az arc interakciója utalhat a nemre is. A zárt vagy összeszorított kéz általában férfiasabb, míg a laza vagy enyhén ívelt kéz női sugallatú.

A női pózokkal ellentétben a férfias pózoknál kerüljük a póz lágyítását kerek vállakkal vagy eltúlzott vállakkal, csípővel és lábakkal.

Like this post? Olvassa el A portré, 2. kiadás Glen Rand és Tim Meyer

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.