Articles

Dokumentumfilm a Rolling Stones-os Ron Wood intim portréját mutatja be

09.07.2020

Gyakran áll Mick Jagger és Keith Richards árnyékában, de a gitáros Ronnie Wood most Mike Figgis új dokumentumfilmjének középpontjában áll. A “Somebody Up There Likes Me” a rocklegendán túli embert mutatja be.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos több hónapos zárva tartás után a filmszínházak lassan újra kinyitnak, legalábbis néhány országban, szigorú korlátozásokkal. Mivel a hollywoodi stúdiók megvárják, hogy a helyzet stabilizálódjon, mielőtt kiadják a nagy kasszasikereket, sok kisebb filmforgalmazó addig is független játék- és dokumentumfilmeket ad ki.

Ebben az összefüggésben Mike Figgis Ronnie Wood: Somebody Up There Likes Me című dokumentumfilmje az egyik első új cím, amely az európai mozikba kerül. Tavaly a Londoni Filmfesztiválon volt a premierje.

A Rolling Stones rajongóinak más oka is van az örömre: Nem elég, hogy a zenekar nyolc év után most jelentette meg első új kislemezét, most egy film is készült, amely az egyik tagra összpontosít, aki gyakran a frontemberek, Mick Jagger és Keith Richards árnyékában maradt: Ron Wood, a második gitáros.

Ron Wood nem volt tagja a zenekar első felállásának; csak 1975-ben csatlakozott a Stoneshoz Mick Taylor helyett. De még mindig intézmény a legendás brit zenekarban.

A Stones a ‘One World: Together At Home’ című áprilisi koncerten, amelyet a frontvonalban dolgozó egészségügyi dolgozók támogatására tartottak

Egy zenész intim portréja

A Ronnie Wood: Somebody Up There Likes Me nem egy terjedelmes életrajzi film hosszú koncertfelvételekkel, mint Martin Scorsese 2008-as Stones epikus koncertfilmje, a Shine a Light. Mike Figgis intim portrét rendezett a zenészről, elsősorban az elmúlt évek interjúira támaszkodva.

Mike Figgis bevallja, hogy “nem nagy rock ‘n’ roll rajongó”, mivel inkább a jazz és a klasszikus zene híve. A rendező szerint azonban “lehetetlen nem ismerni a Rolling Stones-t, és lehetetlen nem ismerni Ronnie Woodot. Ő személyesen mindig is érdekelt engem.”

Wood kollégáit, Mick Jaggert, Keith Richardsot és a dobos Charlie Wattsot is meginterjúvolják a 70 perces filmben, amely néhány koncertrészletet, valamint Super 8-as filmrészleteket tartalmaz korábbi időkből.

És természetesen a film középpontjában a 73 éves Ron Wood áll, akinek barázdált arca tükrözi, hogy legtartósabb társa – a zene mellett – az alkohol volt.

Mike Figgis rendező a gitárossal

Figgis elmondta, hogy a forgatás előtt szándékosan kerülte a zenészre vonatkozó kiterjedt kutatást: “Nem akartam előre elkészített kérdések listájával érkezni, hanem nyílt párbeszédet akartam folytatni vele”. És ez érezhető a rendező és a zenész közötti beszélgetésből, amelyben szó esik a művészetről (Ronnie Wood hosszú évek óta festőművész is), a zenész szüleiről és testvéreiről, az észak-londoni fiatalságáról, a drogokról és az alkoholról – és persze a zenéről, a Rolling Stonesról és egy olyan rock ‘n’ roll-korszakról, amely már rég elmúltnak tűnik, de még mindig sok rajongója van.

“Van egy alapszabály, amely minden zenén végigvonul, egyfajta íratlan törvény. Nem tudom, mi ez. De én alkalmazom” – mondja a filmben az 1947-ben Londonban született Ronnie Wood. Ez a kissé rejtélyes kijelentés egy másik zenésztől arrogánsnak tűnhet, de a dokumentumfilmben Ronnie Wood mélységesen hitelesnek tűnik. Míg Mick Jaggers magabiztosnak és ékesszólónak tűnik, és Wood gitáros társa, Keith Richards is kacérkodni látszik a saját imidzsével, Wood földhözragadt, szerény hozzáállást közvetít.

A Rolling Stones legendáján túl

Figgisnek a dokumentumfilmben sikerül a híres zenész néhány ismeretlen oldalát is felfednie. Nemcsak zenészként ábrázolja Woodot, hanem úgy is, ahogy a festőállvány mellett dolgozik, és finom balerinákat fest – mint a francia festő, Edgar Degas modernkori londoni változata.

Ronnie Wood pasztellkrétával rajzol

“Különösen szeretem a tiszta vonalakat a művészetében. Nagyon érdekes nézni őt munka közben” – mondja Mike Figgis. “Művészi személyiségének egy teljesen más aspektusának lehetsz tanúja – a tiszta megfigyelésnek és koncentrációnak.” Ezek a jelenetek elengedhetetlenek voltak a rendező számára, aki szerette volna Woodot a zenészi szerepén túl is megmutatni.”

A Ronnie Wood és a rendező által készített hangsáv

És persze ott van a zene. “Rájöttem, hogy a legjobb filmzene ehhez a dokumentumfilmhez egy Ronnie Wood-zene kellett, hogy legyen – valami új, amin együtt dolgozunk” – mondja Mike Figgis.

A rendező, aki zeneszerző is, általában maga írja a filmzenéket, de ebben az esetben Wooddal együtt dolgozta ki a zenét: “Az ő improvizációiból vágtam ki egy új hangsávot, amihez ő további számokat vett fel, így egy nagyon szép rétegződés jött létre, ami szerintem fontos része volt a film kreatív folyamatának” – mondja Figgis.

A Ronnie Wood: Somebody Up There Likes Me című dokumentumfilm tehát nem csak egy érdekes film a rocktörténelem egy legendájáról, hanem egy hallgatási élmény Ronnie Wood és a Rolling Stones minden rajongója számára.

Jochen Kürten

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.